top of page

Factura Lamiaceae - színházi felvétel

4 éve került utoljára közönség elé Formanek Csaba első monodrámája. Ennek örömére közzétessszük az előadás 2016-os, Balassagyarmaton rögzített változatát!

*** Ajánlott bekapcsolni a FELIRATot, mivel technikai okokból néha elég nehezen érthető a szöveg! ***



A FACTURA LAMIACEAE Formanek Csaba első monodrámája, mely egy szerelmi háromszög történetét meséli el. Az elbeszélő monológjaiban mint egy rögeszmés művészi alkotás bontakozik ki és terebélyesedik el a vágy titokzatos tárgya, hogy aztán az őrületig fokozódva kényszerűen el is pusztítsa, amit alkotott. A költői és drámai elemekből szőtt, képzeletbeli világokban közlekedő darab szövege Tiszakécskén, az Új Alkotóműhely Művésztelepen született, és itt került sor az előadás első munkabemutatójára is.


írta, rendezte, díszletezte, játssza: Formanek Csaba

fény: Lakatos Dániel


Csaknem 40 előadást élt meg, Budapest mellett Inárcson, Debrecenben, Nyitrán, Dunaszerdahelyen, Székesfehérváron, Celldömölkön és Balassagyarmaton és Szegeden.


DÍJAK:

- Kurucz László-díj a Legjobb férfi alakításért (Soltis Lajos Országos Színházi Találkozó, Celldömölk, 2015)

- Balassagyarmat Város Önkormányzatának különdíja a kiváló szerzői- rendezői- színészi alkotómunkáért (XXXV. ISZN Madách Imre Irodalmi és Színjátszó Napok Kamarajátékok Fesztiválja, 2016)

- ARANY MINŐSÍTÉS (Magyar Szín-Játékos Szövetség, 2016)


Ha megteheted, kérjük, hogy támogass egy színházjegy árával!


Átutalással:

Új Alkotóműhely Egyesület,

Magnet Bank 16200216-17074803

(a közleménybe kérjük írd be: "Factura előadás")

vagy

PayPal-on keresztül (akár bankkártyás fizetéssel): ujmuhely@gmail.com


Bővebben: https://jatekos.wixsite.com/formanek/factura-lamiaceae

40 megtekintés
Régebben
Archive
Search By Tags
Follow Us
  • Facebook Basic Square
  • Twitter Basic Square
  • Google+ Basic Square
bottom of page