top of page

Pázmándi László

művésztelepi asszisztens

 

2006-tól vagyok jelen amatőr társulatokban színészként és rendezőként, 5 évig társulatvezetőként dolgoztam. Emellett hangosítási és világosítási feladatokat oldok meg. Civil foglalkozásom elektroakusztikához, mikroelektronikához köthető.

Gyermekkoromtól szenvedélyem a vers- és balladamondás, színház közelébe csak később kerültem.

A munkáim között kezdetektől jelen van az énektanítás is színdarabokhoz köthetően, többnyire népdalok megformálásában segítettem.

2014-től magántanítványokkal dolgozom, hangképzésben, vagy az alapvető énekesi képességek felépítésében, újratanulásában segítek, ehhez kapcsolódva szolfézst is tanítok alapszinten. Ettől az évtől foglalkozom fiatalok színházi nevelésével is, színészmesterség-alapok megismerésében, egyéni útjaik megtalálásában segítek. Fontosnak tartom a beszédhangok tiszta képzését, az önismeret-alapú színészi játékot, a széles látókört, nyitottságot, új élmények és impulzusok keresését - befogadását, ezek (számukra) helyes értékelését.

2015-ben asszisztensként vettem részt a művésztelep munkájában, a résztvevők ebben az évben is számíthatnak rám bármilyen problémával kapcsolatban.

Saját projektként, Harold Pinter Az étellift című drámájának újrafordításán dolgozom.

Együttműködésre nyitott vagyok, szívesen veszek részt közös munkában a többi alkotóval.

  • Instagram
  • Facebook
  • YouTube
SZÍNHÁZ - IRODALOM- KÉPZŐMŰVÉSZET - ZENE - ALKOTÓKÖZÖSSÉG (1640 x 624 px).png
ferencvaros-logo.png
emmi_logo_jpg.jpg

TÁMOGATÓINK:

NKA_csak_logo_cmyk.jpg
21070-5258-szinjatekos_logo.jpg
MMAlogoC_1_ketsoros.jpg
46976887_569130100206244_2167666060101156864_n.jpg
486490_10150738007584882_1038438101_n.jpg
vershaker_logo_alpha.png
drót.png

Fotók: Rékasi Attila, Formanek Csaba

bottom of page